Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dr. F. Lassú Zsuzsa szexuálpszichológus blogja

Slow Motion

Slow Motion

„Mit játsszunk lányok?”

Játékosság a párkapcsolatokban és a szexben

2017. augusztus 30. - F. Lassú Zsuzsa

A szex, mint az élet minden más területe, lehet komoly, forgatókönyvszerű és munkajellegű, vagy játékos, vicces és fantáziadús. Röviden előrevetítve a most következő posztot: a szex is sokkal jobb, ha nem vesszük túl komolyan!

A felnőtt játékosság pozitívumai

A felnőtt játékosság a pozitív pszichológia térnyerésével vált vizsgálati területté, és definíció szerint az egyén azon képességét jelenti, aminek birtokában ő képes a jelenségeket, problémákat úgy átkeretezni (fejben átalakítani, önmagának átfogalmazni), hogy azok számára (és a többnyire a környezete számára is) viccesekké, szórakoztatókká válnak, ezáltal akár még a nehézségekkel való megküzdés is pozitív érzésekkel járhat. Tulajdonképpen a játékos felnőttek „mindenből viccet csinálnak” vagy legalábbis meglátják a dolgok vicces, szórakoztató oldalát.

A játékosság, mint személyiségjegy fontos szerepet játszik a vonzerőben, mindkét nem szívesebben ismerkedik meg és keres olyan szerelmi partnert, akire jellemző, mint olyat, akiből hiányzik a játékosság. Egyes evolúciópszichológiai kutatók szerint a játékosság jelenléte jelzőértékkel bír, férfiak esetében az agresszió alacsony szintjét, nők esetében pedig a termékenységet jelzi, ezért preferált jellemvonás.

A játék mint tevékenység örömteli és önmagáért való, a játék közben megélt pozitív érzelmek nagyban hozzájárulnak a testi-lelki egészséghez, a társas kapcsolatok fejlődéséhez. A játék emellett más szerepet is betölthet: segíti a kommunikációt, elmélyíti az intimitást, csökkenti a konfliktusokat és feszültségeket, kreatív energiákat teremt stb.

Játékosság a párkapcsolatokban

A játékosság a szerelemben eltérő mértékben lehet jelen, a szerelem egyes típusaira jobban, másokra kevésbé jellemző. Van azonban egy szerelmi stílus, ami kifejezetten a játékossággal van összefüggésben, ez a Ludus, ami játékos (komolytalan) szerelmet jelent. Azok, akikre ez a szerelmi típus jellemző, úgy gondolnak a kapcsolatokra, mint játszmákra, ahol a cél érdekében akár csalni is ér, a problémákat nem kell túl komolyan venni, és akár több kapcsolatot is lehet egyszerre folytatni. A játékos szerető tehát társasági, komolytalan, és kedveli a párhuzamos kapcsolatokat. Nem kell azonban feltétlenül poliamornak (egyszerre több szerelmi kapcsolattal rendelkezőnek) lenni, hogy szerelmi kapcsolatunk játékos legyen. Egyes kutatók éppen ezért csak a játékosság pozitív oldalát, a kreativitást, rugalmasságot emelik ki, és nem keverik a játék és játszma fogalmakat. Én is ezt teszem, és a továbbiakban a játékosságot csak ebben az értelemben használom.

Számos formában lehet jelen ez a kreatív, játékos tevékenység a párkapcsolatokban. A kommunikáció szintjén az ugratás és viccelődés megszínesítheti a kapcsolatokat, elütheti a konfliktusok élét, levezetheti a feszültségeket – de csak amíg minden érintett fél viccnek és nem sértésnek tekinti. Már Freud is felfedezte a vicc fontos szerepét a tudattalan elfojtásainak elfogadott megnyilvánulásaként, és ha megnézzük, valóban, a legjobb viccek nem politikailag korrektek, kimondják a kimondhatatlant, megnevezik a társadalom előtt fel nem vállalható vágyakat vagy félelmeket. A férj-feleség, vagy férj-feleség-szerető viccek is ilyen szelep funkciót töltenek be. („De a miénk szebb!”)

A párkapcsolati viccelődés ehhez nagyon hasonlóan kezelheti az elfojtott feszültségeket, jeleníthet meg ki nem mondott konfliktusokat, mutathat rá olyan hiányosságokra, amiket nyíltan nagyon kínos lenne szóba hozni. Az ilyen vicces formában megfogalmazott kritika azután életre kel, és a partnerek érettségén, szociális és érzelmi intelligenciáján múlik, hogy építő vagy romboló irányba hat a párkapcsolatra. Azok a párok, akik a viccet helyén tudják kezelni, kreatívan használják és nem viszik túlzásba, sokkal elégedettebbek a párkapcsolatukkal, mint akik egyáltalán nem viccelődnek egymással, vagy sértő, durva vicceket használnak egymással szemben.

Ugyanez igaz az ugratásra is. Ha játékos kedvűek vagyunk és szívesen ugratunk másokat, akkor a kapcsolat kezdetén elkezdhetjük kipuhatolni a másik fél humorérzékét és reakcióit. Ha úgy látjuk, vevő a humorunkra, akkor elkezdhetjük hozzáedzeni őt a vicces ugratásokhoz is. Párunk reakcióinak ismeretében, megfontoltan kövessünk el vele szemben bármit, de nem érdemes túllépni bizonyos határokat. Hacsak nem ebből élünk, ne tegyünk a párunk szusijába ipari használatra gyártott csípős paprikát, vagy szendvicsébe homokot!

 

A játékosság megjelenhet még vicces nevek adásában, intim utalások használatában, amit csak a partnerek értenek, és ami kifejezi és erősíti a közöttük lévő kötődést és intimitást. A párkapcsolat kezdetén jellemzőbbek a „cuki” becenevek, amiket mások előtt nem is feltétlenül használunk, azonban gyakori, hogy az igazán kreatív, játékos felnőttek olyan néven kezdik el hívni partnerüket, amit később a barátaik is átvesznek, és egy idő után mindenki így hívja őt. Évtizedek múltán már senki nem emlékszik, hogy miért, de mindenki csak úgy ismeri őt, hogy Berger.

Szintén a párkapcsolati játékosság része lehet a szerepjáték is, amikor eljátszom, hogy valaki más vagyok, utánozok valaki mást, úgy csinálok mintha. Hasonlóan a viccekhez, ez is levezetheti a feszültséget, átkeretezheti a problémákat, egy másik, kezelhető síkra terelheti a konfliktust. Ha agyamra megy a párom, és úgy látom, most pont olyan, mint az apja, akkor felvehetem az anyós hanghordozását, és az ő stílusában perelhetek vele. Fontos, hogy csak addig játsszuk a szerepet, amíg a másik kibillen a negatív hangulatból, majd a megteremtett vicces, kedves légkörben zárjuk le a konfliktust, levonva magunknak a tanulságot – például, hogy ne ismételjük szüleink problémáit!

A szerepjáték legizgalmasabb formái azonban egyértelműen a szexben jelennek meg. Térjünk is rá a témára!

A játékosság jelenléte a szexben

A játékpszichológia megközelítésmódját használva a szexben is jelen lehetnek a gyakorlójátékok, a fantázia- és szerepjátékok, valamint a társas- vagy szabályjátékok. Ugyanakkor erotikus játékok alatt érthetjük a szexjátékok, szexuális vágy- és izgalomfokozó segédeszközök használatát is. Kezdjük először ezek tárgyalásával.

A szexjátékok rendkívüli elterjedtségét a könnyű online hozzáférhetőség eredményezte, amely csakúgy, mint a pornóhasználatot, a játékvásárlást is diszkrétté és egyetlen kattintással elérhetővé tette. Jelen írásban nem térek ki a magányos használatra, mivel az többnyire nem a játékosság oldaláról megközelíthető, így azzal sem szeretnék most foglalkozni, hogy felválthatja-e a dildó vagy a guminő a valódi partnert. Ez a kérdés messzire visz, el a játékosság témaköréből. Egy másik posztban majd körbejárhatjuk a kérdést. Most csak a szexuális kapcsolatban (legalább 2 személy között létrejövő szexben) használt szexuális játékszerekről írok.

A szexuálisan legaktívabb 20-40 éves korosztály körében egyre inkább elfogadott a szexjátékok használata, és az idősebbek párkapcsolatában is egyre gyakrabban jelennek meg, mint unaloműző, az izgalmat fokozó, a kapcsolatot felfrissítő segédeszközök. Az ilyen néven megtalálható kütyük variációi végtelenek, és nem véletlenül használom a kütyü szót, mivel egyre inkább elektronikusan vezéreltek, sőt távvezéreltek, akár telefonnal is irányíthatók. A sarkosan sztereotip forgatókönyv szerint a vágyakozó feleség otthon, „a papa szolgálati útra ment”, felhívja anyu kütyüjét a mobilján, és örömhöz juttatja. A cyberszex ezen változata, ami a távollévő, de egyébként egymáshoz tartozó partnerek között zajlik valóban elsősorban a játékosságon, kíváncsiságon, nyitottságon alapul, és nem veszélyezteti a kapcsolatot, hanem akár erősítheti azt.

A szexjátékok legnagyobb tömege egyébként a nőket célozza (az egyik legnagyobb online piactéren több mint 44000 női szexkellékből válogathatunk, míg a férfiaknak „csak” 8000 jut), a pénisz alakú dildók és elektromos vibrátorok végtelen méret, forma és anyagválasztékban állnak rendelkezésre, csakúgy, mint a kifejezetten G pontra vagy a klitoriszra irányuló elektromos, akár távvezérelhető vibrátorok (csak az áthallás kedvéért: az okostelefonra kifejlesztett egyik népszerű alkalmazás Magic Motion nevet viseli). Egy 2008-as amerikai országosan reprezentatív kutatás szerint a leszbikus és biszexuális nők nagyobb arányban (65-70%) használnak/használtak valaha vibrátort a párkapcsolati szexben, mint a heteroszexuálisok (kb. 40%), és nem elektromos dildót is gyakrabban használnak a nem heteroszexuális nők, ami nem kíván bővebb magyarázatot. A kutatás rákérdezett a vibrátor/dildó használat okaira is, és magasan legnagyobb arányban (50-70%) arra hivatkoztak a nők, hogy kíváncsiság és öröm vezérelte őket a kipróbálásban, de sokan kifejezetten a párkapcsolati szexualitás feldobását, „megfűszerezését” célozták a vibrátorral. Azaz „Girls just wanna have fun”!

A férfi szexjátékok hasonlóképpen változatosak, a partnerkapcsolatban nyilván nem a guminő az elsődlegesen használt eszköz, azonban az anális segédeszközökből is hatalmas a választék. Hasonlóképpen a nőkhöz, a férfiak esetén is sokkal több meleg vagy biszexuális, mint heteroszexuális férfi használ szexjátékokat, és ahogyan korábban említettem, a heteroszexuális párkapcsolatokban a szexjátékok inkább a nők, mint a férfiak örömét célozzák. Ha ugyanakkor az eszközzel nem elsősorban az orgazmus elérése a cél, hanem tényleg a játékosság, az erotikus örömök (FUN) fokozása, akkor kiegyenlítettebb a két nem közötti egyensúly, mert itt jönnek képbe például a szerepjátékos eszközök, amelyek mindkét nem által használtak.

A szexjátékok népszerű csoportját alkotják a BDSM (lekötözős szado-mazo) eszközök, amelyek egyértelműen partnerrel folytatott szexre tervezettek. Egyedül nincs értelme ezeknek az eszközöknek, így azt javaslom, ne bilincseljük oda magunkat az ágyhoz, ha egyedül vagyunk, és nem vagyunk benne 100%-ban biztosak, hogy nem a gyerek, a bejárónő vagy az anyósunk érkezik először haza, és hogy egyáltalán hazajön valaki! Szóval ezeket partnerrel együtt használjuk. Lentebb részletesen írok a BDSM-ről.

A szexuális játékok használata sokaknál természetes és semmi gondot nem okoz beszélni róla, azonban a kutatások szerint a partnerek egy része szégyelli az erre irányuló vágyát és kíváncsiságát. A jeget megtörni azonban sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk, csak egy linket kell küldeni a partnernek a kívánatos tárgyról, a megfelelő webshopból „A ma esti desszert?” szöveggel és kész. Ha a párunk benne van („Naná! Tejszínhabbal” a viszontválasz), akkor, ha nem is aznap estére, de pár napon belül megérkezik a kicsike és kipróbálható. Nyilván ne a legdrágább és legbonyolultabb kütyüvel kezdjük, ha eddig csak sötétben, misszionárius pózban csináltuk, válasszunk olyat, amit nem nehéz kezelni és még beleillik az eddigi szexuális gyakorlatunkba. A komfortzóna tágítása, az újdonságok bevezetése fokozatosan történjen, ne rohanjuk le egymást az anális ékszerekkel rögtön! Ha jobban belegondolunk egy puha és tiszta ecset, egy finom tollpihe, egy jégkocka csakúgy erotikus játékszer lehet, mint a drága kütyük. Kezdjük ezekkel a játékos erotika megteremtését, a korbácsot hagyjuk későbbre!

A szex mint játék

Magát a szexuális tevékenységet, főleg, ha a párkapcsolat folyamatában fejlődve tekintjük, egyértelműen besorolhatjuk a gyakorló játékok közé. Mint bármilyen tevékenységgel, amit még nem próbáltunk, a szexszel kapcsolatban is megélhetjük a kezdeti ügyetlenséget, majd a gyakorlással fejlődő ügyességünket, és jó esetben azt is, hogy életünk végéig nyújthat felfedezni való, kipróbálatlan területeket, kihívásokat. Ahogyan a biciklizés, mint gyakorló játék is rutinossá válik, úgy lesz a szex is gyakorlott egy idő után, és mint gyakorló játék akkor juttat bennünket megint flow élményhez, ha valamilyen újdonságot tudunk belecsempészni. Ez lehet új póz, amit még nem próbáltunk, vagy egy új helyszín, időpont, nota bene új partner!

A játékpszichológia következő fogalma a fantáziajáték, vagy szimbolikus játék, ami a „mintha” fogalmán alapul: úgy teszünk mintha. A szexuális fantáziák is ilyen „mintha” területen működnek, elképzelünk valamit, ami nincs jelen, vagy nem úgy van jelen a valóságban. A maszturbációs fantáziák a leggyakoribb megjelenési területei az erotikus „mintha” játékoknak, ezek azonban önmagukban is megérnek egy posztot, vagy akár könyveket is, ld. például Nancy Friday: Nők a csúcson c. könyve. 

A fantáziajátékok páros változatai a szerepjátékok, ahol egymást kiegészítő szerepek működnek együtt, sokszor a szerephez tartozó eszközök, tárgyak támogatásával.

A párkapcsolati szerepjáték nem csak a szexre irányulhat, de legtöbbször annak felpezsdítésére használatos. Az erotikus szerepjáték kifejezés azonban azt hangsúlyozza, hogy a játékos kedvű partnerek aktuálisan felvett szerepüket nem csak az előjátékban, vagy az aktus során játsszák, hanem akár ebédnél, vagy egymást a munkahelyről felhívva, esetleg egymásnak e-mailt küldve. James Bond és Ms Moneypenny , vagy Mr és Mrs Smith párosa között nem csak az ágyban villantak a szikrák, így a szerepjátszó szexpartnerek is kitágíthatják a játékteret és erotikát vihetnek a hétköznapi helyzetekbe, felpezsdítve a kapcsolatot és fokozva a vágyat.

Sötét vágyak

A pszichológusok által leginkább kutatott szexuális szerepjáték a szado-mazo szerepjáték, amely az uralkodás és alárendelődés kiegészítő motívumait hordozza. A leginkább elfogadott megközelítés szerint a szado-mazo kapcsolat (modern nevén a BDSM, amely a megkötözést is hangsúlyozza a dominancián, és szado-mazo irányultságon kívül) 5 fő jellemzővel bír, amelyeknek természetesen nem minden eleme van egy adott játékban jelen:

  1. Az uralkodás és alárendelődés motívuma – valaki parancsol, a másik engedelmeskedik. Ez nem mindig hangsúlyos, de az esetek nagy részében megjelenik.
  2. Szerepjátékba ágyazott – nem feleség parancsol a férjnek, hanem a Sötét Úrnő a szolgájának. Ez kritérium, anélkül ugye nem szerepjáték a szerepjáték.
  3. Közös beleegyezésen alapul – minden résztvevő szereplő ezt akarja, örömét leli a szerepjátékban, nem csak a másik kedvéért teszi, és akármikor joga és lehetősége van kiszállni a játékból. Ez is kritérium, enélkül a BDSM szexuális bántalmazás!
  4. Minden érintett fél tudja, érti, hogy ez egy szado-mazo játék, ennek értelmében beszélnek róla - pl. mint jelenet emlegetik az aznapi aktust.
  5. Alapvetően szexuális természetű (bár ahogy említettem átszivároghat más tevékenységekbe is)

A szado-mazo szerepjátékok sokfélék lehetnek, ismertek a Gazda és rabszolga, a megerőszakolós (idegen megerőszakolja a mit sem sejtő áldozatot), az állatos (gazda és kutya, gazda és ló), a doktoros/doktornénis, a szófogadatlan kisfiú/kislány, akit meg kell büntetni, a kínzó és fogoly, az istennő, akinek áldozatot kell bemutatni, stb. szerepjátékok. A játékot sokszor ismétlődően játsszák a felek, és a szerepek változnak, a karakterek fejlődnek. A kutatások a karakter fejlődésében a személyiség változását is tetten érik, például ahogyan a kezdetben alárendelődő karakter idővel dominánssá alakul. Vannak ugyanakkor „főállású” szado-mazo partnerek, akik, mint a Szürke ötven árnyalatában, szerződést kötnek és életük minden területén alávetik magukat ennek a szerződésnek. Azt gondolom, hogy ez túlmegy a játék fogalmán, aminek egy fontos kritériuma a „mintha tudat”, hogy úgy teszünk, mintha ez egy torta volna, de igaziból tudjuk, hogy homok és, ha éhesek vagyunk, mégsem ezt esszük meg. Vagyis a főállású BDSM nem játék, és így nem is javaslom a szexuális életünk gazdagítására. Hasonlóképpen káros, ha az agresszió elhatalmasodik, és uralkodik a játékosság felett, vagy nem kölcsönös igényeken és beleegyezésen alapul, akkor egyértelműen károsítja az egyént és a kapcsolatot. A szürkének valóban sok árnyalata van, de nagyon figyelni kell, hogy ne lépjük át az egyértelműen sötét árnyalatokhoz vezető határt!

A szado-mazo játékok nagyon gyakran kifordított nemi szerep munkamegosztást hoznak létre, vagyis a nő dominál, a férfi alárendelődik. Különösen igaz ez a vezető beosztású, állandóan kontrolláló és irányító férfiak esetén, akik a BDSM-ben éppen azt akarják, hogy domináljanak fölöttük, uralkodjanak rajtuk, és az esetek nagy részében, okozzanak nekik fájdalmat. A fájdalom és élvezet összekapcsolódásának kérdése messzire vezet, nem szeretném most részletesen tárgyalni, annyi azonban biztos, hogy a BDSM gyakorlói számára a két dolog együttjár. Ebből fakadhatnak a veszélyek is, mert a jól megbeszélt jelszó ellenére is előfordulhat, hogy a hurok túl szoros, és a fojtogatás életveszélyes. Nagyon körültekintően kell tehát partnert választani a BDSM játékokhoz, és semmiképp nem javaslom első randin vagy egyéjszakás kalandban megpróbálni. Én magam egyébként is irtózom a fájdalomtól, így nem vagyok BDSM-párti, de el tudom fogadni a stabil párkapcsolatban megvalósuló megfontolt használatát.

Erotikus társasjátékok

A gyermekkorral foglalkozó játékpszichológia a legnagyobbak játékaként tárgyalja a szabályjátékokat, amelyek lehetnek akár mozgásosak (pl. sportjátékok), akár táblás játékok. Ahogyan korábban írtam, szex nem sport, ne is űzzük sportként, így az erotika területén a szabályjátékok az erotikus társasjátékokra korlátozódnak.

Nyilván az egész szexuális kapcsolat tekinthető egy hosszabb-rövidebb társasjátéknak, ahol együtt fektetjük le a szabályokat. Ezek a szabályok származhatnak közös megfontolásból (kipróbáltuk, és nekünk nem jön be a swinger, legyen szabály tehát, hogy nincs partnercsere), vagy a neveltetésünkből (anyukám mondta, hogy a fenekembe semmi nem mehet be, csak ki, és én ebből nem engedek, a szabály, hogy no anál). A lépéseinket ebben a játékban is díjazzák, vagy büntetik, néha egy egész körre kizárnak a játékból, stb. De a játékosság ebből a nézőpontból ritkán látszik, így jó azt ennél konkrétabb formában is becsempészni a szexuális kapcsolatba. Erre adnak lehetőséget az erotikus társasjátékok.

Az erotikus társasjátékok sokfélék lehetnek, pl. táblásak vagy kockajátékra épülők, de léteznek ügyességi játéknak álcázott szexjátékok is, pl. Love Jenga. Bármelyiket kipróbálhatjuk, de szerintem az igazán jók olyanok, amelyek az erotikára és nem a szexre helyezik a hangsúlyt. A jól felépített erotikus társasjátékban hangsúlyos a hangulatteremtés, intimitás, kölcsönös örömszerzés, és nem cél, vagy legalábbis nem kötelező elem az orgazmus. Az egyik ilyen népszerű társasjáték leírásában kifejezetten felhívják a figyelmet erre a hangulatteremtésre az alábbi kellékekkel: „hangulatvilágítás, halk, romantikus zene, egy üveg bor, vagy pezsgő, finom gyümölcs (szőlő, eper), masszázsolaj, vagy testápoló”.

 

Az ilyen felnőtt társasjátékok használata hasonlóan az eddigiekhez, igényel némi nyitottságot, kíváncsiságot, de ez is olyan, mint a többi erotikus játék, hogy csak elkezdeni nehéz, azután már egyre könnyebb az ellazulás.

Összességében azt mondhatjuk a párkapcsolatokban jelenlévő játékosság a kapcsolati intimitás fontos eleme, a kapcsolattal való elégedettséggel összefüggő tényező! Érdemes tehát kihasználni a bennünk lévő Homo Ludenst, hogy kapcsolatainkat megóvjuk az unalom és komolyság rémétől.

Felhasznált irodalom tudományos igényességű olvasóknak:

Baxter, L. A. (1992). Forms and functions of intimate play in personal relationships. Human Communication Research18(3), 336-363.

Harviainen, J. T. (2011). Sadomasochist role-playing as live-action role-playing: A trait-descriptive analysis. International Journal of Role-Playing2, 59-70.

McCarthy, B., & Farr, E. (2012). Strategies and techniques to maintain sexual desire. Journal of Contemporary Psychotherapy42(4), 227-233.

Proyer, R. T. (2014). To love and play: Testing the association of adult playfulness with the relationship personality and relationship satisfaction. Current Psychology33(4), 501-514.

Proyer, R. T., & Wagner, L. (2015). Playfulness in Adults Revisited: The Signal Theory in German Speakers. American Journal of Play7(2), 201-227.

A bejegyzés trackback címe:

https://slowmotion.blog.hu/api/trackback/id/tr2212790888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2017.09.06. 15:15:45

"A sex nem sport"
Nem is játék.
Azt gondolom hogy a sex a legkomolyabb "tevékenység" az ember cselekedetei közül.
:)

VoodooLove · http://nexusbdsm.blog.hu/ 2017.11.28. 06:37:41

Remek cikk! Bár kiegészíteném, mint bennfentes, hogy a BDSM-ben nem feltétlenül használunk minden esetben jelszavakat, még akkor sem ha annak kockázatai lehetnek. Sőt van egy kifejezetten kockázatos vonal is. (Risk-aware consensual kink)

en.wikipedia.org/wiki/Risk-aware_consensual_kink

Én életmódszerűen élek a BDSM világában. Magam részéről a szadomazochizmust nem feltétlenül tartom szerepjátéknak, még akkor sem ha mondjuk egy top szerepet játszik. Része lehet a játéknak a manipuláció, vagy érzelmi szadizmus. Ez már jócskán túlmutat a szerepek játszásán, és csak ez önmagában nagy kockázattal járhat. Ugyanakkor ha konkrétan a szado-mazo játékokra gondolok, tehát a fájdalom okozásának, és elszenvedésének élvezetére, akadnak olyanok akiknél nem feltétlenül része a játéknál az alá-fölérendeltség. Ugyanakkor fordítva is igaz, hogy akik dominanciában és szubmisszióban gondolkodnak, azoknál nem feltétlenül szempont a fájdalom okozása.

A BDSM egy gyűjtőszó. Kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus. Tehát ha valaki BDSM érdeklődésű, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a felsorolt fogalmakkal mind azonosulni is fog. Abban egyet értek, hogy egy ilyen jellegű szeánsz mindig közös beleegyezésen alapszik, de abban nem, hogy egy adott szituációt minden résztvevő ugyanúgy élvezne, vagy mindenki örömét szolgálná. A kulcs a közös beleegyezés, és a megfelelő "utógondoskodás". Ez az alapja minden BDSM együttlétnek.

Elnézést, hogy belerondítottam ebbe a remek cikkbe, de sajnos még BDSM közösségen belül is vannak ezzel kapcsolatban félreértések. Néhányan hajlamosak fogalmakat összemosni, amiből kellemetlen élmények születhetnek, és akár komolyabb lelki és fizikai sérüléseket is elszenvedhetnek.

F. Lassú Zsuzsa 2017.11.28. 21:49:06

@VoodooLove: Kérlek írj privátban, ha kapható vagy egy podcast beszélgetésre a témában. Januárban vennénk fel, a Henry és June podcastba, amit most indítunk! Nagyon kellenének hiteles beszélgetőpartnerek!

VoodooLove · http://nexusbdsm.blog.hu/ 2017.11.29. 15:40:39

@F. Lassú Zsuzsa: Köszönöm Zsuzsa! Ezt még végig gondolom... Nem tudom, hogy vagyok-e annyira nyitott. :)
süti beállítások módosítása